Ebben a leckében arról tanulhatsz, hogy a keresztény gyülekezeteknek milyen jövőbeli perspektívájuk van. Egyházunk hiszi és várja Jézus második eljövetelét, és hisz a végső megjutalmazásban is. Krisztus egyházának a lába félig az örökkévalóságban van, ezért minden földi tevékenységet annak a szem előtt tartásával végez, hogy tevékenységeink sokkal messzebbre hatnak. Ezért közösségeink nem kötelezhetik el magukat csupán evilági, földi céloknak, és nem emberek tetszését kell keresniük. A közösségnek folyton kontrollálnia kell önmagát, és éber állapotban kell várnia Urát. Fő célunk, hogy amikor Jézus visszatér, éppen munkában találjon bennünket, ne pedig tétlenül.
A beszélgetés résztvevői: Erdei Ildikó és Földesi Tamás.