Az “Ószövetség Istene” ÉS az “Újszövetség Istene”. Vagy mások talán úgy mondanák: hogy az Ószövetség Istene VAGY az Újszövetség Istene az, akit szeretünk és tisztelünk? Bár a keresztény hívők többségének ma egyértelmű, hogy a két személy azonos, de valójában az Újszövetség megjelenésével ádáz viták folytak e kérdésről egészen addig, amíg nyugvópontra nem jutott az ügy. És ha a teológia pontot is tett a vita végére, friss keresztényként bárkiben felvetődhet a gyanú, hogy a Bibliánk első fele nem fest-e merőben eltérő képet Istenről, mint a későbbi könyvek.
Ha velünk tartasz, megtudhatod, hogy:
– valóban különbség van-e a két szövetség Istenének természetében és ábrázolásában,
– miért merült fel vita a kérdést illetően,
– kik és miért vetették fel először, hogy az Örökkévaló és Jézus atyja nem azonos,
– és az egyház milyen választ adott a kétségekre.
Előadó: Imriné dr. Erdei Ildikó, a PTF adjunktusa.